5% ÁLLANDÓ hírlevél kedvezmény regisztrált klubtagként, minden kedvezményen felül, akciós termékekre is.
Mesélj egy kicsit magadról, hogyan lettél séf?
Már gyermekként eldöntöttem, hogy szakács leszek, ugyanis anyukám és az ő apukája is vendéglátós volt, így 6-7 évesen már nagykonyhákban fordultam meg. Emlékszem, az első ételt nagymamámnak készítettem, aki kórházban volt, ekkor 12 éves lehettem. Tudtam, hogy a kórházakban nem a legjobb az ételek minősége és aggódtam, nehogy éhes legyen. Burgonyakrokettet és rántott húst készítettem. Hamar fel is épült, és hiszem, hogy szakmailag ma már biztosan jobbat készítek, de akkor az meggyógyította mamit. Aztán kamaszként is megmaradt a kíváncsiság, alig vártam, hogy nyaranként édesanyámmal bemehessek a munkahelyére, és amiben tudtam, segítettem nekik a főzésben. Mondhatni beszippantott ez az atmoszféra. Így hát nem is volt kérdés pályaválasztáskor, hogy folytatom a tradíciót. A Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikumban tanultam a szakácsképzést, ahol nagyon sokat köszönhetek Szabó Zoli barátomnak, aki a szakmai oktatóm volt. Az iskola elvégzése után egy szezont végig dolgoztunk, ahol ő volt a chef. Teljesen más nézőpontból mutatta meg nekem a gasztronómiát. Ő nagyon elegánsan és izgalmasan főz, szereti a francia konyhát, és nagyon megtetszett az ő stílusa. Így indultam el ezen az úton, és azóta már több sztázsoláson (szakmai gyakorlaton) vettem részt jobbnál jobb éttermekben, ahol betekintettem a Michelin világába. Jelenleg a Bellozzo hálózatának vagyok fejlesztő chefje. Itt részben ki tudom élni a kreativitásomat, valamint egy egyedi konyhatechnológiát és gasztronómiai élményt hozunk létre olasz ételekkel. Nagyon élvezem, van kihívás benne!
Olaszország szerelmese vagy. Hányszor jártál már Olaszországban? Melyik a kedvenc városod/régiód?
Hála Istennek már számtalan alkalommal volt szerencsém a “csizmába” ellátogatni. Olaszország nagyon sokrétű, így attól függ, mire vágyom. Esetleg szeretnék a tengerparton hűsölni és egy tál kagylót elfogyasztani, akkor biztosan Lecce közeli tengerpartjait keresem fel. Amennyiben egy kis proseccóra, esetleg egy jó olasz vadhúsból készült ételre vágyok, akkor északon Bolzano környéke a cél. Amennyiben mindenképp választanom kellene, akkor Merano a favorit.
Milyen élményeket szereztél a pizza világbajnokságon?
Ezt lesz a legnehezebb átadni az olvasóknak, ugyanis ez tényleg olyan, amit meg kell élni. Ez valóban egy életérzés. Az olaszoknak egyszerűen ez egy ünnep, és minden percét élvezik, akár órákat is beszélnek a pizza készítéséről. Nekem ezzel kapcsolatosan a nézőpontom változott meg: hogy a pizza nem más, mint a Margherita, ahol tényleg a minőség és az egyszerűség a lényeg.
Mi a legfontosabb dolog, amit eddig megtanult az életben?
Az, hogy kizárólag kemény munkával és kitartással lehet eljutni a kitűzött célhoz. Valamint élvezzük az élet minden pillanatát, mert az élet szép. “La Vita È Bella”
Mi a kedvenc ételed?
Ennyi olasz kérdés után ez lehet, hogy meglepő lesz, de talán érthető: anyukám zöldpaszuly levese egy kis füstölt csülökkel.
Melyik termékeink a kedvenceid?
Piemonti mogyoró olaj, egyszerűen fantasztikus, egy csoda. Valamit a paradicsom ecet, kizárólag magaslatokban tudok róla beszélni. A feleségem favoritja pedig a sárgabarackmag olaj, igaz, ő mondjuk szépségápolásra használja. De igazából a Pödör világnézete teljesen megegyezik a filozófiámmal, mert kizárólag magas minőségű és természetes alapanyagokat használ.”
Partnereink közvetlenül a származási helyről importálják fűszereinket - közvetítők nélkül -, így biztosan tudjuk, honnan származnak kerülőutak, vagy kompromisszumok nélkül.
Kiskereskedőként, nagykereskedőként vagy viszonteladóként Ön dönthet az üzletében forgalmazni kívánt Pödör Prémium termékek választékáról és mennyiségéről, de együttműködhet kizárólag PICK UP partnerként is.
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ. Az használatával hozzájárul az adatok elemzéséhez, használatához.